zöldséges tojásos rizs

hozzávalok: (2-3 ADAG)

  • 2 bögre főtt, lehűtött rizs
  • 1 nagy sárgarépa
  • 1 marék fagyasztott borsó
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 db tojás
  • 1–1,5 evőkanál szójaszósz
  • ½ teáskanál vöröshagymapor
  • ¼ teáskanál őrölt bors
  • ¼ teáskanál fokhagymapor
  • só ízlés szerint

elkészítés:

A rizst először megfőzzük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A legjobb eredményt akkor kapjuk, ha már előző este elkészítjük, és egy éjszakára hűtőbe tesszük, mert így sütés közben nem tapad össze. Recept itt: Rizs

A sárgarépát meghámozzuk, majd apró kockákra vágjuk vagy lereszeljük. Egy nagy serpenyőben vagy wokban felhevítjük az olajat, hozzáadjuk a répát, és néhány perc alatt kissé megpároljuk. Ezután hozzákeverjük a fagyasztott borsót, és további 1–2 percig sütjük.

A zöldségeket a serpenyő egyik oldalára toljuk, a másik felére beleütjük a tojásokat, majd folyamatos keverés mellett morzsásra sütjük őket. Hozzáadjuk a kihűlt rizst, és alaposan összeforgatjuk a tojással és a zöldségekkel.

Megszórjuk a vöröshagymaporral, a fokhagymaporral és a borssal, majd meglocsoljuk a szójaszósszal. Az egészet jól összekeverjük, és még 2–3 percig pirítjuk, hogy az ízek összeérjenek, és a rizs enyhén megpiruljon. Végül megkóstoljuk, és ha szükséges, egy kevés sóval utánízesítjük.

Jó főzést, mégjobb étvágyat!

Írd meg a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük