Cornflakes bundás csirkeburger

Hozzávalók: (4 burgerhez)

A csirkéhez:
  • 500 g csirkemellfilé
  • 2 evőkanál keményítő
  • só ízlés szerint (kb 1 teáskanál
  • negyed teáskanál őrölt bors
  • kb. 1 dl víz
A bundához:
  • 2 tojás
  • 5 evőkanál liszt
  • 4 evőkanál tej
  • csipet só
A panírhoz:
  • 150 g kukoricapehely (cornflakes), ledarálva
A sütéshez:
  • olaj
A szószhoz:
  • 150 g natúr joghurt
  • 2 evőkanál majonéz
  • 1 teáskanál citromlé
  • csipet só
  • csipet bors
Az összeállításhoz:
  • 4 hamburgerzsemle
  • jégsaláta

elkészítés:

A csirkemellet vékonyabb szeletekre vágjuk, majd a keményítőből, sóból, borsból és vízből készült pácba forgatjuk. Legalább 30 percig, de akár néhány órán át a hűtőben pihentetjük.

A bundához a tojást, a lisztet, a tejet és egy csipet sót simára keverünk. A masszának sűrű palacsintatészta állagúnak kell lennie. A kukoricapelyhet ledaráljuk, és egy tányérba szórjuk.

A bepácolt csirkeszeleteket a masszába forgatjuk, majd alaposan beleforgatjuk a darált kukoricapehelybe.Közepes lángon, forró olajban oldalanként néhány perc alatt aranybarnára és ropogósra sütjük, majd papírtörlőre szedjük.

A szószhoz összekeverjük a joghurtot, a majonézt, a citromlevet, a sót és a borsot. A hamburgerzsemléket félbevágjuk, az alsó részre szószt kenünk, ráhelyezzük a ropogós csirkét, megszórjuk aprított jégsalátával, majd befedjük a zsemle tetejével.

Jó főzést, mégjobb étvágyat!

Írd meg a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük