szaftos töltött dagadó

hozzávalók:
  • 1,5-2 kg sertés dagadó
  • 5 db szikkadt zsemle
  • 3 db tojás
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1–1,5 dl tej
  • 1 csokor petrezselyem (ajánlott)
  • 1,5 tk só
  • 1 tk bors
  • 1 tk fokhagymapor
  • 2 ek olaj vagy zsír
elkészítés:

A zsemléket felkockázzuk, majd meglocsoljuk a tejjel, és néhány percig állni hagyjuk, hogy megpuhuljanak, de ne ázzanak el teljesen.

Közben az apróra vágott vöröshagymát olajon vagy zsíron üvegesre pirítjuk, majd félretesszük hűlni.

Egy tálban összekeverjük a beáztatott zsemlét, a pirított hagymát, a tojásokat, az aprított petrezselymet, a sót, borsot és a fokhagymaport. Az egészet alaposan összedolgozzuk, hogy egy formázható, nem folyós tölteléket kapjunk.

A dagadót, ha nincs előkészítve, zsebesre vágjuk, majd belül enyhén sózzuk, kívül pedig sózzuk és borsozzuk. A tölteléket beletöltjük, de nem túl szorosan, mert sütés közben még dagad. Ezután fogpiszkálóval vagy cérnával lezárjuk a nyílást.

A húst tepsibe tesszük, alá kb. 1 dl vizet öntünk, majd 180°C-ra előmelegített sütőben sütjük kb. 1,5–2 órán át. Az első órában letakarva sütjük, majd levesszük a takarást, hogy szépen megpiruljon. Sütés közben kb. 30 percenként meglocsoljuk a saját szaftjával.

A dagadó akkor van kész, amikor kívül aranybarna és ropogós, belül pedig puha és teljesen átsült.

Jó főzést, mégjobb étvágyat!

Írd meg a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük